Kamatemelést várnak az elemzők kedden
A Reuters felmérése szerint az elemzők többsége arra számít, hogy kedden 50 bázisponttal emelheti a Monetáris Tanács a jegybanki alapkamatot.
A Reuters felmérése szerint az elemzők többsége arra számít, hogy kedden 50 bázisponttal emelheti a Monetáris Tanács a jegybanki alapkamatot.
Öt tanácstag az alapkamat 50 bázispontos, két tanácstag pedig 25 bázispontos emelésre szavazott a Monetáris Tanács december 20-i ülésén, így az alapkamat 6,5 százalékról 7 százalékra nőtt - áll a Magyar Nemzeti Bank által szerdán közölt jegyzőkönyvben.
A Monetáris Tanács hajlandó a rendelkezésére álló eszközöket a pénzügyi zavarok elhárításában alkalmazni, áll a Tanács keddi tanácskozása után kiadott közleményében. A bankrendszert stabilnak itélték, de kiszámíthatóságra van szükség.
Az MNB monetáris tanácsa nem tárgyalt a jegybanki alapkamatról, a testület keddi ülésén áttekintette a gazdasági, pénzügyi folyamatokat - közölte honlapján a jegybank. A következő kamatdöntő ülés január 24-én lesz.
Az Európai Központi Bank véleményére hivatkozva több ponton változtatott a kormány által benyújtott jegybanktörvény-javaslaton a parlament pénteken. A módosításokat jobbára a fideszes Rogán Antal és az általa vezetett gazdasági bizottság terjesztette a Ház elé.
Fél százalékpontos kamatemelés a legvalószínűbb döntés az MNB monetáris tanácsának keddi ülésén, a további kamatpálya pedig attól függ, hogyan alakulnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jósolták a magyar jegybank kamatdöntő ülése előtt londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Monetáris Tanács 50 bázisponttal 6,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Ez megfelelt a piaci várakozásoknak, kérdés elég lesz-e az euróválság és a magyar leminősítés ellen.
A forinthitelesek terhei is nőhetnek 2012-ben a jegybanki és más referenciakamatok várható emelkedése miatt.
A monetáris tanács október 25-i kamatdöntő ülésén Király Júlia, az MNB alelnöke 0,25 bázispont emelésre szavazott, és hatan szavazták meg az érvényes 6,0 százalékos alapkamat szinten tartását - ez derül ki az ülésről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Várhatóan a mostani, 6 százalékos szinten hagyja a jegybanki alapkamatot jövő keddi ülésén a monetáris tanács – erre számítanak egyhangúlag azok az elemzők, akiket a Reuters megkérdezett az ügyben.
A legtöbb elemző a kamat tartására számított, egyes szakértők viszont a forint gyengülése miatt az emelést sem tartották kizártnak.
A lengyel nemzeti bank monetáris tanácsa 4,50 százalékon hagyta szerdai ülésén az alapkamatot. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hét hónap után most sem változtatott a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjén.
Ma ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amelyen az elemzők többsége szerint nem változtat a jelenlegi 6 százalékos alapkamaton, egyes szakértők azonban a forint gyengülése miatt az emelést sem tartják kizártnak.
Sem az MNB Monetáris Tanácsának keddi ülésén, sem az év végéig nem várják a 6,00 százalékos magyar jegybanki alapkamat módosítását londoni felzárkózó piaci elemzők. Citybeli szakértők szerint a magyar reálgazdaság helyzete lehetővé tenné a monetáris enyhítést, a külső kockázati környezet azonban nem.
A monetáris tanács egyhangúlag döntött a 6,00 százalékos alapkamat tartásáról - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjét.
Egyetértenek a londoni és budapesti elemzők abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi ülésén nem változtat a jelenlegi 6 százalékos alapkamaton.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását - közölte a jegybank kedden.
Egyhangúlag támogatta a monetáris tanács hét tagja a jegybanki alapkamat 6 százalékon tartását a legutóbbi, június 20-i kamatdöntő ülésen, amelynek rövidített jegyzőkönyvét szerdán tette közzé az MNB.